1.fejezet/4. rész

4. rész

Csak reggel ébredtem fel, a kiabálásom után nem emlékszem semmire. Felültem, beletúrtam a hajamba. A szoba ajtóban megláttam Harry-t egy tálcával a kezében.

-Ne nézz rám! Még úgysem láttál reggel… - utaltam ismét a múltra. Lehet inkább a jelenben kéne élnem, és elfelejteni ami megtörtént.

-Nincs veled semmi baj. – közelebb jött és lerakta elém a tálcát. – Megtaláltam a konyhát és gondoltam összedobok valamit.

-Köszi. – mértem végig a tálcán. Egész jól nézett ki, azt meg kell hagyni.

-Na, de nekem most mennem kell. Egyél, aztán majd beszélünk. – a „majd beszélünk” résznél megakadt a torkomon a tojás, de sikerült nem megfulladnom. –Szia. – gondolkodott, hogy megöleljen, megpusziljon vagy valami, de nem tette. Nem is bántam, nem akarom hogy újra feléledjenek bennem a régi érzések.

Mivel hívtak hogy ma nem kell mennem a cukrászdába és fotózásra se, így gondoltam hazamegyek meglátogatni anyuékat és kimegyek a temetőbe. Felöltöztem, elbuszoztam a vonatállomásra, szerencsémre pont ment vonat amit kényelmesen elértem. Megnéztem volna reggel a neten a menetrendet, de éppenséggel nincs laptopom. Idióta vagyok hogy földhöz vágtam.

Az út kellemesen telt, bár nem volt hosszú. Tényleg csak egy jó fél óra volt. Nem volt kedvem buszozni, így fogtam egy taxit ami elvitt haza. Otthon kicsit nosztalgiáztam anyával és apával, meg úgy mindenről beszélgettünk. Jó a kapcsolatom a szüleimmel, szeretem őket meg minden. Mondjuk állandóan pénzt akarnak adni és azt utálom. Meg kell érteniük, hogy önálló akarok lenni, tőlük független. Pénzügyileg csak persze.

Mikor már majdnem menni akartam ütésszerűen eszembe jutott még valaki.

-Jeremy itthon van?

-Igen, fenn a szobájában. – irányított el anya. Rohantam is felfelé a lépcsőn, majd kopogás után beléptem az öcsém szobájába.

-Szia öcsi! – üdvözöltem mosolyogva.

-Csá… - flegmázott, mire összeráncoltam a homlokon és leültem mellé az ágyára.

-Mi a bajod?

-Mit tudom én. Kamaszodom. – rántott vállat.

-Szóval a lányok. – vettem le a lapot.

-Te egy gondolatolvasó vagy! – vigyorodott el.

-Nem, csak én is voltam tini. Mondjuk nekem ennyi idősen még nem voltak fiúügyeim..

-Most vannak?

-Nem… Nem igazán. Illetve.. – haboztam. Nem hiszem hogy pont a 14 éves öcsikémmel kéne megosztanom hogy újra találkoztam Harryvel.

-Értem én. Na, de tudsz segíteni?

-Persze! Lökjed. – ültem vele szembe.

-Szóval, van egy lány. A neve Daisy. Évfolyamtársam és tetszik. Szeretném elhívni valahova, de minden fiú rajta lóg, mert gyönyörű és a legjobb barátnőm Coreen szerint csak kihasználna.- hajtotta le a fejét.

-Nos, szerintem egy próbát megér Daisy is, de te teljesen vak vagy.

-Miért?

-Szerintem Coreen szerelmes beléd. – böktem oldalba Jeremy-t.

-Azt mondod?

-Azt! – kacsintottam. Még beszélgettünk kicsit, aztán mikor elindultam vissza Londonba megcsörrent a telóm. Ismeretlen. Ki lehet az?

-Haló? – szóltam bele.

-Szia! – halottam meg Harold mély hangját. Feldobottnak hangzott. – Mit csinálsz este?

-Nem tudom, most még Enfielben vagyok, fél óra múlva indul a vonatom. – mondtam ahogy az inkább késő tavaszi tájat fürkésztem. Mindenhol bimbóztak a virágok, különféle gyümölcsfák, talán valami rózsaféle borította be a csendes utcácskát, amin keresztül könnyen el lehetett jutni az állomásra. Pár kisgyerek biciklizett csak, mert mivel zsákutca szóval csak gyalog lehet kijutni.

-Oké, akkor mostmár van programod. Valami vacsorára kell mennünk és úgy döntöttem te leszel a kísérőm! – közölte velem a tényeket.

-De ha nekem nincs kedvem? – nyafogtam.

-Nem kedv kérdése. Jól fogod érezni magad!

-De… Nincs mit felvennem! – próbáltam szabadkozni.

-Arról gondoskodtam. Este 7-re ott vagyok érted. Szia! – búcsúzott el. Na remek, csak ez kellett...

A vonaton visszafelé is kényelmesen utaztam, 6-ra értem haza. Letusoltam, fekötöttem a hajamat, sminkeltem ilyenek.. Harry tényleg gondoskodott a ruháról, mert egy gyönyörű fehér csipkés talpig érő 32-es ruha várt rám az ajtóban, díszdobozban. Hihetetlen hogy még a méretem is tudja!

7-re elkészültem, és 5 perc késés után csengettek.