1.rész
Ismét reggel… Csukott szemmel, tapogatózva nyomtam le a
vekkerem, ami idegesítő csipogással ébresztett rá, hogy megint mehetek
dolgozni. Félre értés ne essék, szeretem a munkám meg minden, de hogy is
mondjam szépen… Nem vagyok köz kedvenc. Mindig is én voltam a szürke kisegér,
akit mindig mindenki lenéz. Többször bántottak a suliban, utáltam Enfield-et…
Bár itt is csak haragosaim vannak. Egy igaz barátnőm volt egész életemben.
Maya. De sajnos rossz útra keveredett és… és már nincs közöttünk. Emlékszem…
„-Maya, kérlek! Ne
csinálj megint butaságot! Ez jó neked? Nézd meg szegény szüleidet! Meg..
–kiabáltam barátnőm után.
-Meg te is szenvedsz,
ugye? És ez a fő gond. Mindig is önző voltál! Had csináljam azt, amit akarok!
Az én életem! – ült fel amögé a bunkó Aaron mellé a motorjára. Szemeim
könnyekkel teltek meg. Mindig amikor egy ilyen vitatkozás után elment a drága
pasijával azon a rohadt motoron, imádkoztam hogy élve lássam legközelebb. De
sajnos imáim a sokadik alkalomra már nem hallgatottak meg…
Remegve léptem a
koporsóhoz. Azt sem tudom hogy nézett ki, csak azt hogy az a kép volt elé
rakva, amit még tavaly nyáron készítettem róla, még mielőtt jött a kokain és
barátai. Teljesen kizártam a külvilágot, leszartam az összes embert, mert a
legjobb barátnőm, a lelki társam, aki mindig összekapart – bár utóbbi időben
már inkább én szedtem össze őt- ott feküdt, jéghidegen, fehér arccal. Gondoltam
én, nem is akartam tudni… Igaz, elképzeltem, de maradjon meg úgy az
emlékezetemben, mint egy gyönyörű lány.”
Letusoltam, felvettem egy farmert meg a munkáspólóm,
befújtam magam a kedvenc parfümömmel, besütöttem a hajam és épp hogy csak egy
leheletnyi sminket tettem arcomra. Azért valljuk be, igénytelen nem vagyok.
Elégedett vagyok a külsőmmel, de a belsőm… Teljesen kopár és üres.
Munkába menet a buszon átgondoltam a mai napomat; most
nyolctól kettőig a cukrászdában leszek, háromtól ötig pedig megint egy
fotózásra kell mennem… Gondolom mindenki örülne ha modellkedhetne, de én
utálom.. Csak azért vállaltam el, mert csak így jövök ki pénzből…
Busz megint tele volt, de szerencsére be tudtam állni az
ajtóba, így könnyen leszálltam. Beléptem munkahelyemre, de egyből el is
szomorodtam, mert megint nincs senki.. Pedig nem is olyan rosszak a
süteményeink, de nincs forgalom sajnos. Így kevesebb a pénz, ha kevesebb a pénz
valahonnan pótolnom kell és honnan máshonnan, mint az előbb említett
„álommunkám”-ból. Nagy sóhajtás kíséretében dobtam be a táskámat a pult alá,
gyorsan beköszöntem a cukrászoknak és beálltam a kasszába. Úgy utálom hogy csak
eladó lehetek. Azt mondják nincs elég munkatapasztalatom. Hát így nem is lesz!
Délután 1 óra van. Ücsörög és olvasok valami szennylapot.
Hihetetlen milyen abszurd dolgokat tudnak leírni ezek az újságok! Csak azért
vettem meg, mert benne van egy képem… Victoria’s Secret-es. Hallottam az ajtó nyitódását,
odaléptem a pulthoz, de szemem nem vettem le az újságról. Kezemben tartva
olvastam el az utolsó bekezdést egy hosszabb cikkből, ami közvetlenül az én
fotóm mellett van.
-Jónapot… - nyögtem ki, majd ledobtam a pénztárgép mellé az
újságot, és felnéztem. Megállt bennem a vér…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése