1.fejezet/2. rész

ezt a részt küldöm Petrának, amiért ma... szóval.. ő tudja :DD <33

2. rész

-Ohh, Amelia! Nem gondoltam, hogy újra látlak. Mármint itt… - nézett körbe.

-Én se gondoltam. Mi a bajod a munkahelyemmel? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.

-Nem, semmi… Aranyos…

-Aha…

Az asztalon lévő újságra pillantott, amit úgy dobtam le véletlenül hogy „én” legyek felül. Felkapta és jó alaposan megnézte.

-Jéé, ez te vagy!

-Nem mondod? – mosolyodtam el, de amilyen gyorsan csak lehetett ismét bevágtam a fapofát.

-De mit keres egy cukrászdában egy modell?

-Mert cukrász akarok lenni! – húztam ki magam, mire felnevetett. Nem értem, ez ennyire vicces? Bárkinek ezt mondom beleröhög a pofámba..

-Meghívhatlak valamire?

-Nem lehet, túl nagy a forgalom…-szabadkoztam. Ohh, én hülye! Egy árva lélek sincs vagy fél órája… Belenéztem kérdően rám pillató zöld szemeibe. Azokat a szemeket soha nem fogom tudni elfelejteni.

-Jó, legyen… - adtam be a derekam. Válaszottunk valamit és leültünk egy asztalhoz.

-És… mi újság veled mostanság? – törte meg a csendet.

-Mármint az elmúlt 3 évben?

-Igen…

Elmeséltem neki mindent. Töviről hegyire.  Türelmesen várt, néha bólogatott, helyeselt, de nem szólt bele. Tudta hogy imádok beszélni, csak nem tudok.

-Uhh, kemény az életed! – szólalt meg a végén.

-A tied viszont egy álom. Neked minden olyan egyszerű Mr. „Mindentinilányodavanértemaztcsinálokamitakarok” Stlyes… - sóhajtottam.

-Hé! Azért nem egyszerű. A paparazzók olyanok mint az árnyékaink…

-Ha nekem ez lenne a legnagyobb problémám egész életembe, boldog lennék.. – eresztettem el egy vigyort. Erre neki is megjelentek a gödröcskéi. Az órára pillantottam. Basszus, már fél órája lejárt a műszakom és fél óra múlva a stúdióban kell lennem!

-Jujj! – pattantam fel.

-Mi az? – nézett rám ijedten Harry.

-Van fél órán, hogy haza érjek, átöltözzek és odaérjek a stúdióba.. – rohantam a táskámért és indultam kifelé az ajtón. Megragadta csuklómat és visszarántott.

-Majd még látlak. – kacsintott, majd elengedett. Már megijedtem hogy felajánlja hogy hazavisz… Csak az kéne.. Rohantam, átpakoltam egy másik táskába, vettem fel egy másik ruhát, és gyors léptekkel igyekeztem a stúdióba. A kapu előtt megnéztem az időt. Hmm, 10 perc késés. Nem is rossz.

-Drágám, végre itt vagy! Irány a sminkbe aztán meg öltözködni! Gyerünk, szaporán! – irányított Armando a fotós. Marha jófej, és mindig jó tanácsokat ad. Ő fedezett fel.

Gyors smink, aztán meg magamra kapkodtam a nekem kiválasztott fehérneműket. Nem is lettek rossz képek.