1.fejezet/11.rész

11. rész

Apró nedves puszikat éreztem az arcomon és mikor kinyitottam a szemem egy gyönyörű zöld szempár ragyogott rám.

-Indulnunk kéne Enfieldbe. - szólt.

-Te honnan…? Áhh, mindegy is. Csak összekapom magam.

Nem volt kedvem divatbemutatót tartani, szóval csak egy barna blúzt és enyhén koptatott farmert vettem fel, meg beraktam pár ruhát hátha ott kell maradni.

Oda felé úton nem beszélgettünk, ő az utat kémlelte, én pedig bámultam az ablakon. El akartam mondani neki az előző este történteket, de el akartam.

Anyáékhoz mentünk, lecuccolni. Nem volt otthon senki, így nem kellett beszélgetnem hál’ az égnek. Mehettünk tovább célirányosan a rendőrségre. Én vezettem, mert én tudtam hol van. Egyenesen a recepcióhoz lépkedtem, határozottan.

-Jó napot! Segíthetek? – mosolygott egy fiatal rendőrnő.

-Jó napot! Amelia Rosswood vagyok. Kihallgatásra jöttem. – időközben Harry is utolért és átkarolta egy kezével a derekam.

-Értem. Erre tessék. – vezetett el egy terembe. Haroldot megállította. –Ha ön nem érintett, akkor kérem, várjon itt. – mutatott a zöld párnás székekre. Beléptem és leültem az egyik székre. Tipikus kihallgató szoba. Mint a filmekben. Aztán halottam még két ember lépteit. Egy 50 körüli tipikus magasabb beosztású bajszos fakabát, meg még egy ugyanennyi idős fánkzabáló mezei zsaru. Mint a krimikben komolyan.

-Üdvözlöm hölgyem. – köszöntött előbbi. Ismertette a helyzetet, kérdezett párat, nem volt vészes. Semmi olyat nem kérdezett amit mondjuk csak én tudtam volna. –Rendben, köszönöm. Majd értesítjük.

-És… Ki mehetek most a temetőbe? – tettem fel óvatosan a kérdést.

-Ha szeretne… Bár én nem javasolnám.

Nem érdekelt mit javasol, egyenesen a temető felé vettem az irányt. Persze Harryvel együtt.

-Tegnap este… Majdnem megerőszakolt a kollégám. – böktem ki egyszerűen a kapuban.

-Hogy mi?

-De nem történt semmi… - mentem egyre gyorsabban. Megpillantva a sírt egy hangtalan és minden előjel nélküli könnycsepp hagyta el szemem. Rezzenéstelen arccal néztem, de belül nagyon fájt. (Előre elnézést;) Olyanok voltak ráírva hogy: kurva, jó hogy megdöglöttél, ribancok vagytok a barátnőddel együtt a drága kis Liácskáddal. Mind durva, bántó szöveg, amit én soha senkinek szóban sem mondanék, nemhogy felfirkantani egy nyughelyre. Letablózott. Harry megfogta a vállam és kifelé kezdett húzni. Kullogtam is arra, amerre vezetett.

-Nyugodj meg, ki lesz cserélve. –nyugtatgatott. Egy kicsit segített is, de teljesen nem nyugodtam meg.

A vacsorát anyuval ketten csináltuk. Együtt ettünk, utána segítettem mosogatni, majd Harryvel felmentünk a szobámba. Letusoltunk külön-külön. Vártam rá, majd mikor végzett be bújt mellém az ágyba.

-Minden oké? – nézett bele szemeimbe. Én csak bólogtattam. Jó erősen magához szorított és egy puszit nyomott a homlokomra. – Légy erős kicsim.

Nem tudtam elaludni. Vajon Ő ismét ugyanazt érzi, amit én? Kikászálódtam ölelő karjai közül és kimentem a kertbe. Leültem a medencénk szélére és lábamat belelógatva játszottam a vízzel. Teli hold volt, bevilágította az egész kertet. Hirtelen két hatalmas láb csattant a vízbe.

-Te jó ég! A frászt hoztad rám! – kaptam a szívemhez.

-Mit csinálsz itt kint?

-Csak gondolkodok.

-Min? –fogta meg a kezem.

-Azon hogy ugyanazt érzed-e most mint én. Tudom hogy 3 évvel ezelőtt szerettél, de most is? Én ugyanazt érzem mint akkor és megőrülök hogy nemtudom hogy te… - nem hagyta hogy befejezzem, egy csókkal befogta a számat. Azzal akart elmondani mindent, és sikerült is. Mintha az agyam egy számítógép lenne és a ’Harry’ mappában lenne egy olyan fájl hogy ’Érzések Lia iránt’.

-Nos? – fürkészte tekintetem.

-Már mindent értek. – mosolyogva dőltem neki. Néztük a Holdat, ami alapjáraton elég romantikus, de a kertváros apró zajai megtörték a hangulatot. Egyszer csak a kerítésen mászott be az öcsém.

-Jeremy! Hát te meg mit csinálsz? – pattantam oda egyből ahogy lába földet ért.