1.fejezet/6. rész

6. rész

Egy gyönyörű napsütötte mezőn találtam magam. Körbenéztem és mindenhol madarak csicseregtek, nyuszik és őzikék ugráltak. A közepe felé megláttam egy lányt, fehér ruhában ücsörögni. Szőke hajába néha belekapott a szél, de ő nem mozdult. Olyan volt mint… Nem, az nem lehet! Közelebb sétáltam, és félve, de megnéztem az arcát.

-Maya?! Hogy kerülsz ide? Egyáltalán hol vagyunk? – rémültem meg.

-Ne félj Lia. Itt biztonságban vagy. Csak mondani szeretnék valamit. Ülj le kérlek. – arca nyugodtságot sugárzott, szóval engedelmeskedtem neki. – Figyelj, rám kérlek, csak egyszer mondom el. Ne foglalkozz annyit a múlttal, mert az már megtörtént. Élj a jelenben és bocsáss meg Harrynek. Fiatal vagy, előtted az egész élet. Tudom, hogy nehéz, de próbáld meg! Ha nekem csak ennyit kéne tennem, hogy jóvátegyem minden hibámat… - sóhajtott. –Én hülye voltam, de te ne rontsd el az életedet! Kérlek! Légy észnél! – az utolsó mondatra kezdett elmosódni az alakja, a fák és állatok elfutottak mellettem, fehérség lett körülöttem. A nevemet hallottam, egyre hangosabban „Amelia! Amelia!”

Kinyílt a szemem és a fodrásszal találtam szembe magam.

-Uhh, mi történt? – kérdeztem.

-Elaludtál. – mosolygott kedvesen. – Menj haza, pihend ki magad!

Eleget tettem kérésének, bár nem volt ellenemre mert tényleg fáradt vagyok. Otthon az éjjeliszekrényem kisfiókjából elővettem a régi fotóalbumomat. Kikerestem a kedvenc képemet Maya-val, az én kis Muffinommal. Mindig Muffinnak neveztem. Volt egy üres képkeretem szintén az éjjeliszekrényen, amibe nem tudtam melyik képemet rakjam. Fehér fa kerete volt, és volt rajta egy angyalka. Mikor beleraktam a képet jó alaposan megnéztem, majd letettem a helyére.

-Tökéletes… - suttogtam erőtlenül.  

Elterültem az ágyon és aludtam. Reméltem, hogy barátnőm ismét visszatér, de csalódtam. Furcsát álmodtam, ismét. Lejátszódott benne a Harry-vel töltött idő. Minden. Még a tegnap este is… Azzal a különbséggel, hogy most külső szemlélő voltam. Ordítani tudtam volna az elején. A ma reggel után, gondoltam vége, mivel most értünk a jelenbe. De tévedtem. Egy idős nőt és férfit láttam összebújva a teraszon ücsörögni, míg az unokáik a kertben játszanak. Csodaszép gyerekek voltak. Egy fiú, aki körülbelül 10, egy kisebb lány aki úgy 6 és egy még kisebb fiú aki alig volt 3 éves. A nagyszüleik pedig csak nézték őket. Az arcukat nem láttam, mivel én a nyitott ajtón láttam ki. Valószínűleg a nappaliban lehettem. Különös…

A telefonom csörgése ébresztett. A kijelzőn Harry neve villogott.

-Igen? – szóltam bele fáradt hangon.

-Szia! Van kedved átjönni ma este?

-Átmehetek. Mennyi az idő?

-6 óra múlt pár perccel.

-Jó, 7 óra felé ott leszek. De hol is pontosan? – értetlenkedtem. Lediktálta a pontos címet majd elbúcsúztunk.