1.fejezet/18.rész

 I. fejezet/18.rész

Sajnálom emberek, még egy rész és kifulladtam… Azt hittem még egy 15-16 részt meg tudok írni, de nem :/ UTOLSÓ ELŐTTI RÉSZ!! Talán egyszer még írok valami kis visszatérőt... Szóval még egy rész és epilógus..

 [Új blogom, ehhez talán több ötletem van: http://bestfriendsforeverniallandpaula.blogspot.hu/]

Idegesen lépkedtem London sötét utcái mélyében, éjszaka. A csizmám alatt ropogott a hó, mivel errefelé nem szokás havat lapátolni. Cikáztam az út két oldala között, mert mindenhol csövesek voltak, akik egy hordóból készített tűzrakóhelynél melegedtek (vagyis próbáltak, de nem hiszem, hogy túlságosan nem lehet a mínuszokban), vagy épp drogosok tárgyaltak dílereikkel. Ijesztőnek tűnhet, de én már megszoktam. Ja és hogy hogy kerültem ide? Elmesélem.

Épp karácsonyra készülődtünk Sammel, az egész családját meghívta. Az enyémek nem tudtak eljönni a hóakadályok miatt sajnos. Szenteste vacsora után átvonultunk a nappaliba, leültünk a kanapéra és csodáltuk a gyönyörű karácsonyfát, amivel sokat szenvedtünk és élveztük a lobogó tűz melegét, ami a kandallóból jött.

Minden rendben ment, míg egyszer csak be nem törtek ezer felöl a kommandósok. Mindenki azonnal megrémült, én pedig nem tudtam mi történik. Samék tudták mit kell tenniük, lefeküdtek a földre és kezüket hátra tették. Követtem a példájukat, bár rettentően féltem. „Mit keresnek ezek itt?” „Mi rosszat tettünk?” „Nem lehet hogy rossz házat vettek be?”

Futást is hallottam. Majd lövéseket. Élesen visítottak a fülembe, közel történtek. A szívem kalapált, nehezen vettem a levegőt is. Bevittek mindenkit az örsre. Na de komolyan, szenteste?

Később kiderült Sam apja meghalt miután tűzharcba keveredett a kommandósokkal. Mint a filmekben… Fény derült mindenre.

Saméknek mindenféle illegális dologból volt annyi pénzük. Az egész családnak benne volt a keze. És én velük töltötte ma szentestém?

Engem persze kiengedtek. De mit is kezdhetnék most? Vissza nem megyek abba a házba, legfeljebb a cuccaimért.

Így is tettem. Kerestem valami megfizethető lakást, igaz nem a legjobb környéken, de mégsem ott ahol sétálok.

Aztán a cukrászda is csődöt jelentett. Ekkor már végleg kétségbe voltam esve. Nem, a szüleimhez nem megyek vissza. A büszkeségem…

Ültem a putriban a poros ágyamon és gondolkoztam. Mit tegyek? Lassan ezt a mocskos, büdös lakást sem fogom tudni fizetni.

És ekkor jött az ötlet, az egyetlen járható út, a kiskapu, a legjobban fizető meló a helyzetemben: sztriptíztáncos leszek.

És igen, épp a munkahelyemre igyekszem, ami finoman szólva sem a legjobb környék, mégis keresett a hely. Ide nem járnak a rendőrök se, még ők is félnek.

Beléptem a helyre, egyből elindultam az öltözőbe. Felvettem a „fellépő ruhám” és kimentem köszönni Issac-nek. Ő az egyetlen barátom. A pultos srác. Azért meg kell hagyni iszonyatosan dögös. És én is tetszek neki. Ha kilábalok ebből az iszonyú helyzetből még lehet köztünk valami. Harry? Rajta már túl vagyok. Gondoltam ezt egészen addig, amíg műszak végén meg nem láttam pár haverjával bejönni. A szívem ismét kalimpált és megtorpantam egyhelyben.

Még egyszer jó voltam neki. Ha értitek… Mégsem felejtettem el, és az is boldoggá tett, hogy azt az egy éjszakát együtt tölthettük. Nekem ennyi elég volt.

Pár hónap múlva felmondtam, mert Issac-el összejöttünk. Kerestünk mind a ketten valami tűrhető munkát, ami igaz kevesebbet fizet mint emez, én pedig odaköltöztem hozzá.

2 hét után furcsát vettem észre magamon. Nagyon furcsát. Reggelente rosszul voltam, hánytam, nem jött meg a menzeszem stb. Vettem egy terhességi tesztet. Elszakadt a cérna, mert pozitív lett… Issac nagyon örült. Én már kevésbé. Nem tudtam ki az apa. Felelőtlen voltam. Harry vagy Issac? Akarom én ezt a gyereket? Persze hogy akarom, nem lennék képes megölni…