1.fejezet/3. rész

3. rész

Fotózás végén rohantam haza, mert teljesen hulla voltam. Kutakodtam a táskámban a lakáskulcs után és mikor felnéztem egyből beleütköztem valamibe. Vagy inkább valakibe.

-Harold?! Mit keresel itt? – kerekedtek ki szemeim.

-Hozzád jöttem. – mosolyogott.

-És honnan tudod a címem?

-Vannak embereim…

Na ez ijesztő volt. Mindegy. Bementem és ledobáltam a cuccaimat. Levágtam magam a kanapéra, bekapcsoltam a laptopom és netezni kezdtem. Nem nagyon izgatott Harry mit csinál, de tudni akartam hogy bezárta-e a lakásajtót. Így nehezen, de sikeresen kiértem az előszobába. Ott állt és nézegette a képeimet. Odaálltam mellé és végigfürkésztem örökre megörökített emlékeimet.

-Miért tartottad meg? – mutatott az egyik közös képünkre.

-Mert fontos voltál. – rántottam vállat. Most minek hazudjak?

-És a pasid nem haragszik miatta?

-Nincs pasim. – közöltem vele.

-Izéé… Nem maradhatok éjszakára?

-Nem fogunk lefeküdni. Kétszer nem esek ugyanabba a hibába. – ráztam a fejem. – De ha a kanapé megfelel…

- A kanapé tökéletes. – eresztett el egy csalódott mosolyt. Kerestem neki takarót meg párnát, gyorsan letusoltam és mentem aludni. Legalábbis próbálkoztam vele. Éjfél felé raktam be zenét a laptopomon, és maximum hangerőre raktam és fülessel hallgattam. Rettenetesen megijedtem, mikor egyszer csak besüppedt az ágyam széle. Felpattantam és Harry-vel találtam szembe magam. Egy szál alsóban. Akaratlanul is beleharaptam a számba.

-Lehalkítanád? Nem tudok aludni… - dörzsölgette álmosan szemeit.

-De hát a füles… - na igen… Nem sikerült tökéletesen csatlakoztatni, szóval elég hangos lehetett..

-De amúgy jó zene. – vigyorgott. Hát még jó, hisz van a válogatásomban pár One Direction szám is.

-Oké, lehalkítottam, mehetsz aludni! – utasítottam,  mert féltem hogy ebből rossz dolog fog kisülni.

-Nem maradhatok?

-Nem!

-Félsz tőlem?

-Kicsit…

-Pedig annak idején nem úgy tűnt…

Emlékek törtek elő.. Megint…

„3 éve volt. Londonban voltam az unokatesóméknál, mint minden második hétvégén. Az unokanővérem Camille pontosan tudta, hogy van itt valaki, akiért bármit megtennék, akit teljes szívemből szeretek és akit csak akkor láthatok ha idejövök. Egyik este Cami ránk hagyta a házat. Csak rám és rá. Egész éjszakára. Gondolom tudjátok mi történt…”
Életemben először. Odaadtam magam annak, akit tényleg a legeslegjobban szerettem. Azután az éjszaka után nem láttam. Egész máig. Nem akarok még egyszer hibázni. Rettenetesen nehéz volt felállnom, de akkor még Maya is tudott segíteni és Camille is csak 20 éves volt szóval megértett. Akkor. Azóta már felnőttem és így 19 évesen életem legnagyobb hibájai közé sorolom.

-Hanyagoljuk a témát… - tértem észhez elmélkedésemből.

-Haragszol? – rohamozott ismét.

-Nem erről van szó az istenért is! – vágtam földnek a laptomon, ami az ütés következtében darabokra esett. Pár könnycsepp is utat talált magának arcomon. Közelebb jött és megölelt. Nehezen, de visszaöleltem. – Tudod mennyire szerettelek? Tudod milyen sokat jelentettél nekem? Tudod mennyire fájt mikor otthagytál az után? – bömböltem a vállán.

-Ne haragudj… - szólt megszeppenve.

-Ezzel nem oldasz meg semmit. Megtörtént, nincs mit tenni. – dőltem vissza a párnámra.