1.fejezet/14.rész

Bu :D nincs kedvem leírni a +18-as részt, bocsi… most nincs olyan hangulatom :/ majd legközelebb. Jó olvasást! :*

ui.: márcsak 6 rész van ebből a fejezetből. nagyjából olyan 3 fejezetesre terveztem az egészet, ami elvileg 60 rész. annyi véleményem szerint bővem elég, mivel annyira nem írok jól hogy mondjuk 100 részig húzzam az egészet :)

14.rész

Aztán történtek a dolgok éjszaka…

Reggel arra ébredtem, hogy nyalogatják az arcom. Félálomban Harry-re gyanakodtam, de ki az a perverz ember, aki nyalogatja a barátnője arcát? Kicsit fura lenne… nem akarok megsérteni senkit, akivel történt már ilyen… Így hát kinyitottam a szemeimet és egy kutyussal találtam szembe magam.

-Jajj, hogy te milyen aranyos vagy! – ültem fel egyből és az ágyról levezényelve a szőnyegen kezdtem el játszani vele.

 azt a kék zsinórt ne vegyétek figyelembe, fogalmam sincs mi az :D

Egyszer csak Sammy jelent meg az ajtóban.

-Hát itt vagy Mogyoró! – rohant oda a szürke színű kutyushoz.

-Mogyoró? Ez a neve? – próbáltam visszatartani a röhögést.

-Igen. Ez a neve. – mondta, felvette a kutyust és átvitte a nappaliba, én pedig követtem őket.

-És mit csinál itt? Tudod hogy allergiás vagyok rá…

-Tudom, de nem tudtam máshova vinni… És nem hullik a szőre!

-De arra a szőrre is allergiás vagyok, ami rajta van! – nevettem fel.

-Ja, azt nem tudtam. – mosolyodott el ő is. – Kérlek, hadd maradjon egy kicsit! Szobatiszta! – érvelt. Nem akartam nemet mondani.

-Jó, maradhat.

-Jujj, köszönöm! Ígérem, nem lesz baj vele! – ugrott a nyakamba. Kimentem a konyhába és útközben találkoztam Harry-vel. Az éjszaka történései után akaratlanul is fejembe szökött egy kicsit a vér. Meg elvégre csak egy törcsi volt rajta.

-Jó reggelt kicsim! – puszilta meg a homlokom.

-Reggelt drágám! – öleltem meg.

-Estére programunk van. -Harry

-Rendben. De mennyi az idő? És mi az a program?

-11 óra és titok. Kényelmes cuccban legyél. Illetve valami hétköznapiba. Bólintottam. Abszolút nem tudtam mit akar.

Sammel 2-kor indultunk a stúdióba.

-Lányok! A mai fotózás elmarad, hogy tudjatok pakolni! – tipegett elénk Monica, a kisfőnök.

-Pakolni?!- néztünk össze riadtan Samanthával.

-Igen. Pontban 7-kor indul este a repülő, ne késsetek!

És akkor leesett. A milánói divathét. Teljesen megfeledkeztünk róla. Azonnal rohantunk haza, Sam is elment pár cuccért. Útközben felhívtam Harry-t.

-Figyelj drágám, elfeledkeztünk a milánói divathétről… Ma este indul a gép!

-Mi? Te honnan tudsz mindent?

-Mi mindent?

-Honnan tudtad hogy Milánóba akarlak vinni este?

Vegyes érzelmeket váltott ki belőlem utolsó mondata. El akart vinni Milánóba!

-Én… Sajnálom…

-Semmi gond, attól még én is megyek. – enyhe csalódottságot éreztem a hangjában.

-Kicsim, nem nagyon lesz ám rád időm… Tudod, egész nap dolgozunk…

-Ja, nembaj. Legalább egy kicsit veled lehetek. Aztán legfeljebb maradunk még pár napot.

-Jó. Puszi, akkor majd találkozunk, szeretlek.

-Én is kicsim. –tettük le.

Otthon mindent beledobáltam a bőröndbe és elkészültem. Mogyorót rábíztam az egyik állatbarát szomszédra, aki örömmel vállalta hogy gondozza míg mi távol vagyunk. Sam is megérkezett hat órakor, hívtunk egy taxit fél hétre és 15 perc alatt ott is voltunk a reptéren. Egymáshoz öltöztünk.

Mikor bemondták, hogy megkezdhetjük a felszállást a magán repülőre, minden modell elindult becsekkolni. A terminál hangos lett a magas sarkúk kopogásától és vékony női hangon való duruzsolás töltötte be az egész termet. Olyan volt mint egy divatbemutató, minden pasi megbámult minket. Felszálltunk, kényelmesen elhelyezkedtünk, Monica elmondta felszállás előtt gyorsan az időbeosztást, kiosztott egy lapot. Én még gyorsan dobtam egy sms-t Harry-nek.

„Nemsokára felszállunk, majd ott találkozunk. Puszi, szeretlek. xoxo Lia”

Kikapcsoltam a telefonom és becsúsztattam a táskám zsebébe. Nézegettem az ablakon, majd elnyomott az álom.

1.fejezet/13.rész :)

Hejhó :D Új rész. Komikat kérek szépen. Ha bárki elolvassa :D Nemtudom hogy tetszik-e a sztori és igazán érdekelne :D Írás közben ezt hallgattam :)) 

13.rész

Mikor felértünk bemutattam őket egymásnak, de Harry-nek mennie kellett. Így Sam és én nyakunkba vettük a várost. Rengeteg üzletet bejártunk és majdnem elvertük egy havi fizetésünket is. Hazaérve a tévé előtt ücsörögtünk.

-De miért hiszi azt, hogy megcsaltad?

-Nem tudom, honnan vesz ilyen hülyeségeket. – Sam. Megráztam a fejem jelezve nem tetszését a dolgoknak, de nem tudok változtatni rajtuk. Nemsokára felhívott Bongyi is, hogy felugrik és így is tett.

-Sziasztok! – lépett be a nappaliba, odajött hozzám és megcsókolt.

-De ti most jártok? – tette fel a bennem is felmerült kérdést.

-Nem tudom. – mondtam, majd Harry-re emeltem a tekintetem. Beült a kínos csend és Sam és én csak bámultuk Őt, Ő pedig minket felváltva.

-Miért néztek így? Én sem tudom. – emelte fel védekezően a kezét. – Végülis nem kérdeztem meg, úgyhogy azt hiszem nem. – ült le szorosan mellé és a fülemhez hajolt. – Járnál velem? – suttogta a fülembe és még a hideg is kirázott.

-Igen, de miért suttogunk? – nevettem fel.

-Most már járunk! – nézett egy hatalmas vigyorral az arcán Samre. Erre ő is elnevette magát.

Megágyaztam Sammy-nek a nappaliban, amíg ő letusolt. Hazza is segített, úgyhogy gyors volt. (Mármint nekem ágyazni, nem Samnek a fürdésben xDD –szerk. megj.)

Barátom kitalálta, hogy menjünk el bulizni. Mi pedig belementünk, mondván hogy holnap csak délután kell dolgoznunk. Samantha-t kicsit noszogatni kellett, mivel kicsit depis. De végül együttes erővel rávettük. Ő egy fekete flitteres én pedig egy halvány rózsaszín ruha mellett döntöttem.

Indultunk is, a Scala-ba mentünk, ahol már hatalmas buli volt, pedig még csak fél tizenkettő felé járhatott az idő. De a sor is akkora volt, mint a hangulat. Mi ezzel mit sem törődve mentünk a legelejére, majd Harry pár pillantást vetett a nagydarab feketeruhás őrre és már nyílt is előttünk az ajtó. Pár pohárka után bele is vetettük magunkat a tömegbe. Sam is talált magának egy helyes táncpartnert, mi meg alapból ott voltunk egymásnak Harry-vel. Nagyon jól éreztem magam, az ereimben lüktetett a sok elfogyasztott alkohol, ritmusra ringattam magam, miközben Harold eléggé… Piszkos dolgokat súgott a fülembe. Hajnali 3 felé hívtunk egy taxit és hazamentünk. Sammy eléggé rendesen kiütötte magát, még én voltam a legjózanabb. A lépcsőn már nem tudott feljönni, hál’ az égnek Harryben még volt annyi józanság hogy épen felcipelje, úgyhogy letette az ágyára és átmentünk az én szobámba.

-Terv? – dőlt mellém az ágyba.

-Éhes vagyoook… - nyavalyogtam. Feltápászkodtam és a falnak dőlve kijutottam a konyhába. Zsákmányszerző körutamról nutellával és eperrel tértem vissza.

-Nem kéne ezt ennem, de olyan finooooooooom. – ültem vissza az ágyra. Felhúztam Harry pólóját, mire ő furán nézett rám. Tettem a hasára nutellát és a megkoronáztam eperrel, majd megettem. Haladtam felfelé, majd nyakához értem és apró puszikkal hintettem be… 

1.fejezet/12.rész

12.rész

„-Jeremy! Hát te meg mit csinálsz? – pattantam oda egyből ahogy lába földet ért.”

-Én csak… Izé…

-Halljam, merre voltál? – tettem karba a kezem.

-Co-coreen-al voltam…

-Ezt megértem, de miért kellett kiszökni?

-Mert anyáék nem engedik, hogy találkozzak velük. Volt egy balhéja és azt mondják rossz hatással lenne rám.

-Úgy csinálnak, mintha lányuk lenne! Hihetetlen… Legközelebb, ha vele akarsz találkozni, menj nyugodtan! Ha leszidnak, akkor meg szólj nekem és majd én beszélek velük. – simogattam meg öcsém hátát.

-Köszi Lia. Szeretlek. – ölelt meg ragaszkodóan, amit egyből viszonoztam is. Jó tesók vagyunk és ahhoz képest, hogy 13 éves simán ilyet mond nekem, meg megölel.

-Én is, de menj a szobádba, mielőtt anyáék észreveszik, hogy nem voltál fenn…

Fel is ment, én pedig ismét kettesben maradtam Harry-vel.

-Jól kezeled a gyereket. – bólogatott elismerően, míg visszaültem hozzá a medence szélére.

-Ugyan már! Egyszerűen a szüleim néha idióták. Úgy tesznek mintha ők nem lettek volna ennyi idősek, vagy akár szerelmesek. - mondandóm alatt én a Holdat bámultam, Harry pedig engem. Fejét az ég felé fordítottam. –Azt nézd, az szebb.

-Szerintem nem.. – erre elpirultam, de sikeres időzítéssel húzott át az égen egy hullócsillag.

-Hullócsillag! – kiáltottam fel. –Kívánj! – utasítottam. Becsuktam a szemem és kitaláltam valami jó kis kívánságot. – Úgy legyen… - suttogtam és kinyitottam a szemem.

-Mit kívántál? – mászott a képembe Harry.

-Titok és te se mond el, mert akkor nem teljesül. – tettem mutató ujjamat a szám elé.

-De kíváncsi vagyok… - nyafogott, homlokát homlokomnak támasztva.

-Nem baj. – csókoltam meg. – Elálmosodtam. Megyünk aludni?

-Menjünk. – tápászkodott fel, majd engem is felsegített. Megfogtuk egymás kezét és felosontunk az emeletre.

-Amelia! Amelia! – hallottam a nevemet. Egy sötét szobában álltam, egyedül, fehér ruhában. – Neked sincs sok hátra. Élvezd ki amíg lehet picinyem. – jelent meg előttem egy fehér maszk, csak úgy lebegett a semmiben. Szavai a szívemig értek, ami hevesebben kezdett verni. Valami leesett a földre, és rám fröccsent. Vér volt az. Ott álltam véresen, és szemem vörös színűvé változott.

Hirtelen felültem az ágyban és mellkasomhoz kaptam.

-Mi a baj? – pattant fel reflexszerűen Hazza is.

-Nagyon… nagyon rosszat álmodtam… - ziháltam.

-Nyugi, csak álom volt. Megvédelek. – karjaiba húzott és jó szorosan magához szorított. Egy dallamot kezdett dudorászni, amivel elérte, hogy elaludjak.                                                  

Másnap délután indultunk vissza Londonba. Reméltem, hogy minél hamarabb el tudom felejteni azokat a firkákat…

Haza úton énekelgettünk, ami épp a rádióban ment, bár Harry hangját elég nehéz lenyomni. Én meg csak ott nyávogtam. Borzasztó hangom van.

A lakásomhoz érve egy rózsaszín bőröndöt láttam meg a bejárati ajtó előtt és egy középmagas szőke hajú lány nyomta a csengőt.

-Mit keres itt? – csodálkoztam, majd kiszállva odafutottam hozzá. – Samantha! Mit csinálsz itt?

-Lia, el sem tudod képzelni mi történt! Martin azt hiszi, megcsalom… Maradhatnék pár napig?

-Persze! – vágtam rá egyből. Miért kéne nemet mondanom a kedvenc kolléganőmnek. Felcipeltük a cuccait, de valakiről elfeledkeztem. –Mindjárt jövök! –trappoltam le a lépcsőkön. Harry pont szembe jött velem és nekimentünk egymásnak.

-Bocsi! – öleltem meg egyből, miután összeszedtem magam. –Nem gondoltam, hogy beállít Sam…

-Semmi gond, de tulajdonképpen ki is ő?

-Ja, egy kolléganőm. Tudod, modell. – vigyorogtam.

-Ohh és megismerhetném? – próbált poénkodni.

-Humor Harold. Azt hittem én, kellek! – mondtam igazi libás hangon.

-Mert te is kellesz. – csókolt meg. –Fel kéne menni, ne hagyjuk egyedül… -szakította meg végül.

-Azért kíváncsi vagy rá. – nevettem fel.

Halihó :)

Sajnálom ha szar lett, csak eléggé spontánul írok, konkrétan kitaláltam az alapsztorit és mindig mikor nekiállok a kövi résznek akkor találok ki dolgokat. Kérlek szóljatok, írjatok véleményt. Sokat segítene :/ 

Csók <3 :*

1.fejezet/11.rész

11. rész

Apró nedves puszikat éreztem az arcomon és mikor kinyitottam a szemem egy gyönyörű zöld szempár ragyogott rám.

-Indulnunk kéne Enfieldbe. - szólt.

-Te honnan…? Áhh, mindegy is. Csak összekapom magam.

Nem volt kedvem divatbemutatót tartani, szóval csak egy barna blúzt és enyhén koptatott farmert vettem fel, meg beraktam pár ruhát hátha ott kell maradni.

Oda felé úton nem beszélgettünk, ő az utat kémlelte, én pedig bámultam az ablakon. El akartam mondani neki az előző este történteket, de el akartam.

Anyáékhoz mentünk, lecuccolni. Nem volt otthon senki, így nem kellett beszélgetnem hál’ az égnek. Mehettünk tovább célirányosan a rendőrségre. Én vezettem, mert én tudtam hol van. Egyenesen a recepcióhoz lépkedtem, határozottan.

-Jó napot! Segíthetek? – mosolygott egy fiatal rendőrnő.

-Jó napot! Amelia Rosswood vagyok. Kihallgatásra jöttem. – időközben Harry is utolért és átkarolta egy kezével a derekam.

-Értem. Erre tessék. – vezetett el egy terembe. Haroldot megállította. –Ha ön nem érintett, akkor kérem, várjon itt. – mutatott a zöld párnás székekre. Beléptem és leültem az egyik székre. Tipikus kihallgató szoba. Mint a filmekben. Aztán halottam még két ember lépteit. Egy 50 körüli tipikus magasabb beosztású bajszos fakabát, meg még egy ugyanennyi idős fánkzabáló mezei zsaru. Mint a krimikben komolyan.

-Üdvözlöm hölgyem. – köszöntött előbbi. Ismertette a helyzetet, kérdezett párat, nem volt vészes. Semmi olyat nem kérdezett amit mondjuk csak én tudtam volna. –Rendben, köszönöm. Majd értesítjük.

-És… Ki mehetek most a temetőbe? – tettem fel óvatosan a kérdést.

-Ha szeretne… Bár én nem javasolnám.

Nem érdekelt mit javasol, egyenesen a temető felé vettem az irányt. Persze Harryvel együtt.

-Tegnap este… Majdnem megerőszakolt a kollégám. – böktem ki egyszerűen a kapuban.

-Hogy mi?

-De nem történt semmi… - mentem egyre gyorsabban. Megpillantva a sírt egy hangtalan és minden előjel nélküli könnycsepp hagyta el szemem. Rezzenéstelen arccal néztem, de belül nagyon fájt. (Előre elnézést;) Olyanok voltak ráírva hogy: kurva, jó hogy megdöglöttél, ribancok vagytok a barátnőddel együtt a drága kis Liácskáddal. Mind durva, bántó szöveg, amit én soha senkinek szóban sem mondanék, nemhogy felfirkantani egy nyughelyre. Letablózott. Harry megfogta a vállam és kifelé kezdett húzni. Kullogtam is arra, amerre vezetett.

-Nyugodj meg, ki lesz cserélve. –nyugtatgatott. Egy kicsit segített is, de teljesen nem nyugodtam meg.

A vacsorát anyuval ketten csináltuk. Együtt ettünk, utána segítettem mosogatni, majd Harryvel felmentünk a szobámba. Letusoltunk külön-külön. Vártam rá, majd mikor végzett be bújt mellém az ágyba.

-Minden oké? – nézett bele szemeimbe. Én csak bólogtattam. Jó erősen magához szorított és egy puszit nyomott a homlokomra. – Légy erős kicsim.

Nem tudtam elaludni. Vajon Ő ismét ugyanazt érzi, amit én? Kikászálódtam ölelő karjai közül és kimentem a kertbe. Leültem a medencénk szélére és lábamat belelógatva játszottam a vízzel. Teli hold volt, bevilágította az egész kertet. Hirtelen két hatalmas láb csattant a vízbe.

-Te jó ég! A frászt hoztad rám! – kaptam a szívemhez.

-Mit csinálsz itt kint?

-Csak gondolkodok.

-Min? –fogta meg a kezem.

-Azon hogy ugyanazt érzed-e most mint én. Tudom hogy 3 évvel ezelőtt szerettél, de most is? Én ugyanazt érzem mint akkor és megőrülök hogy nemtudom hogy te… - nem hagyta hogy befejezzem, egy csókkal befogta a számat. Azzal akart elmondani mindent, és sikerült is. Mintha az agyam egy számítógép lenne és a ’Harry’ mappában lenne egy olyan fájl hogy ’Érzések Lia iránt’.

-Nos? – fürkészte tekintetem.

-Már mindent értek. – mosolyogva dőltem neki. Néztük a Holdat, ami alapjáraton elég romantikus, de a kertváros apró zajai megtörték a hangulatot. Egyszer csak a kerítésen mászott be az öcsém.

-Jeremy! Hát te meg mit csinálsz? – pattantam oda egyből ahogy lába földet ért. 

1.fejezet/10.rész

10.rész

Reggel elég korán felkeltem, mivel megint dolgoznom kell. Nagyon boldog voltam. Másodszorra már Harry mellett ébredhetek. Csináltam neki villásreggelit, de mivel nem kelt fel addig, amíg nekem dolgozni kellett mennem ott hagytam neki. Beértem és nekiláttam teendőimnek. Ebédszünetben gondoltam sétálok egyet, csakhogy ahogy kiléptem ott állt előttem Ő. Pontosabban nekitámaszkodott a kocsijának.

-Szia, hát te? – csillantak fel szemeim és azonnal egy csókot leheltem az ajkára.

-Csak jöttem. Ma este nem érek rá. De holnap elviszlek egy olyan helyre, amit nagyon szerettél. – húzott közelebb magához és derekamnál karolt át.

-A mi kis titkos helyünkre? –néztem mélyen a szemébe. Bólintott. A sétám elmaradt, mivel még beszélgettünk egy kicsit.

Fél kilenc múlt 5 perccel, de én még mindig a cukrászdában voltam. Csak úgy elvoltam. Felmostam, törölgettem, pakolásztam. Persze, tudom hogy senki nem fizet érte, de most per pillanat ahhoz volt kedvem. Épp egy polcot törölgettem, amikor két kezet éreztem a derekamra csavarodni. Megfordultam és még jobban megijedtem.

-Co-co-colin… Megijesztettél… - fújtam ki kicsit, de teljesen nem nyugodtam meg.

-Ne haragudj bébi, nem állt szándékomban… - lökött neki erősen a falnak és nyakamat kezdte el csókolgatni. Éreztem a leheletén hogy nem csak egy pohár sört dobott be a haverokkal munka után. Rendesen leitta magát.

-Hagyj kérlek! Tiszta részeg vagy! – toltam el magamtól. Szerencsére sikerült és amilyen gyorsan csak tudtam elmentem onnan.

Rohantam haza. Engedtem vizet a kádba és ruhástul ültem bele. Könnyeim összemosódtak a vízzel. Nem tudtam miért sírtam annyira, de ráfogtam az előbb történtekre. Csörgött a telefonom, így úgy ahogy voltam kipattantam a kádból és felkaptam.

-Haló? – szóltam bele, hisz a nevet nem néztem meg.

-Én vagyok kincsem. – halottam meg anya hangját. Idegesnek hallatszott, pedig ő sosem az.

-Anya! Baj van?

-Hát… Ide kéne jönnöd holnap.

-Miért?

-M…Maya sírját megrongálták és vallomást kell tenned..- hadarta el.

-Hogy mit csináltak?! – kerekedtek ki a szemeim. – Feltétlenül odamegyek. És ki volt az a beteg állat aki ilyet csinált?!

-Nem tudjuk. Épp azért kell jönnöd, vallomást tenni.

Ez letablózott. Illetve inkább ez is. Komolyan, ő volt a legjobb barátnőm és elmennék csak azért Enfieldbe hogy megrongáljam a nyughelyét? Hát normálisak ezek? 

Hello :)

Gondolkozok rajta hogy egy kicsit krimisebbre veszem a formát. A történet szempontjából fontos lenne, mert így biztos nem lesz lapos. Még eldönthetem. Persze a romantika is marad, csak kicsit rejtélyesebb lenne. Talán mint a Pretty Little Liars. Erre azért gondoltam, mert minden blog már teljesen sablonos. Így ez nem lenne az. Még nemtudom... 

1.fejezet/9.rész +18

9. rész

A moziban a Felcsípve című filmet néztük meg. Illetve néztük volna, ha Harold nem terelte volna el állandóan a figyelmem. Szóval nem sok mindent láttam belőle… Utána Harry agyából ismét ötletek pattantak ki.

-Nem megyünk el vacsizni? Még oooooolyan korán van. – nyújtotta el az o-betűt. És igaza volt, még csak 8 óra.

-Te még elmehetsz, de nekem akkor át kell öltöznöm. – éés nekem is igazam volt. Rajta egy fekete naci, fehér póló és fekete zakó volt.

-Jó, akkor hazaviszlek, átöltözöl és elmegyünk kajálni. Megfelel? – vázolta utunkat gesztikulálva. Otthon siettem, ahogy csak tudtam. Fogalmam sem volt hova akarunk menni, így felvettem egy élénkpiros csipkés, testhez simuló rucit, és előkutattam a piros rúzsomat.

-Jó lesz? – pördültem egyet Fürtös előtt.

-Tökéletes. – mosolygott.

Elmentünk valami elegáns étterembe, ahová fogalmam sem volt, hogy jutottunk be, hisz volt aki ott mondta hogy egy órája asztalra vár. Leültünk és rendeltünk. Mikor végeztünk még mindig volt visszamaradt idő az estéből amit együtt akartunk tölteni, de nem tudtuk hol. Mikor gondolkodásomból felnéztem rá, már a kocsiban ülve, szemeiben vágyat láttam. Féloldalasan elmosolyodtam.

-Menjünk fel hozzám. – dőltem hátra az ülésben.

-Biztos?

-Biztos. – helyeztem kezemet a combjára. Jobban rátaposott a gázra. Mikor odaértünk kirángattam a kocsiból és megcsókoltam, majd behúztam a lépcsőházba. Felrohantunk a lépcsőn, és a lakásban egyből egymásnak estünk. Csak úgy faltuk egymás ajkait.

+18 Ha nem érzed magad elég érettnek, hogy tovább olvasd, hát ne tedd. Most úgy kiélném a perverziómat, de moderálni fogom magam :D 

A ZENÉT INDÍTSD EL!

A szobában lerakott az ágyra, és csókolgatni kezdte a nyakamat. Apró nyögések hagyták el a számat. Hátam alá nyúlt, én pedig elrugaszkodtam az ágyról, hogy a cipzáromat lehúzva megszabadítson ruhámtól. Ezt meg is tette, majd én is vetkőztetni kezdtem. Felülre kerültem és lassan húztam le róla a pólót, minden újonnan fedetlenné vált területen egy apró csókot hagytam. Nyakához érve lekapta magáról a pólót, majd felém kerekedett és levette a melltartómat. Melleimet kezdte kényeztetni. Mikor ezzel végzett, lejjebb haladt a puszikkal. Először bugyin keresztül simogatott ott lent, majd azt szabályosan letépve rólam egyből két ujját érezhettem magamban. Vonaglottam ujjain és már közel jártam, csakhogy ezt ő is látta. Kivette őket belőlem és Kicsi Harry került sorra. Kíméletesnek cseppet sem mondható módon tolta belém egész hosszát. Azt hittem szétszakadok.

-Hé, várj… Nekem a második is te vagy… - nyűgtem.

-Ezt nem mondod!

-De! – mire ezt kinyögtem a fájdalom elmúlt, így belekezdett. Egyre gyorsabb volt, a végén pedig már remegtem. Együtt léptük át a „küszöböt”.

-Te jó ég Harry! – sikítottam, csak azért is, hogy a hőn szeretett szomszédjaim nehogy aludjanak. Mellém dőlt, majd összebújtunk.  

-Pedig tapasztaltnak tűntél.

-Pedig nem vagyok az.

-Szívesen vállalom a tanítói szerepet. – vigyorgott perverzen. Még nézegettem egy kicsit a már jól ismert plafont és elaludtam. 

1.fejezet/8. rész

8.rész

Nyelveink vad táncba kezdtek és a nemrég felvett pólót is elkezdte lehámozgatni rólam.

-Ezt nem kéne… - mondtam 2 csók között.

-Miért ne? – motyogott ő is.

-Tényleg ne… - másztam ki alóla.

-Most mi a bajod?

-Egyszerűen nem akarom.

-Most vagy úgy egyáltalán?

-Most… - böktem ki végül, mire elmosolyodott. –Aludjunk.

Összebújtunk és szerencsére el tudtam aludni.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki ugrál rajtam.

-Hejhó! – kiáltotta el magát Niall. Kinyitottam a szemem és 4 szempár nehezedett rám.

-Ti itt éjszaka… - majd imitálta Niall-ön Louis AZT.

-Nem. – mondta higgadtan Harry.

-Akkor Zayn-ék voltak… - indultak kifelé. Gondolom őket is felkeltik. Körübelül 2 perc múlva hallottam Perrie hangját, amint az éterbe süvít. Legalább tőle megkapják.

-Mennyi idő? – nyomtam fejem a párnába.

-7 óra… - mondta kínlódó hangon Bongyi.

-Nemáár… Mehetek dolgozni. – keltem fel nagy nehezen. Visszavettem a tegnapi cuccost, és elbúcsúztam Harrytől. Csak egy szájra puszit adtam és indultam lefelé. Liam ott ült a kanapén, egyedül.

-Mennem kell. Szia. – intettem felé, de utánam kiabált.

-Hazavigyelek?

Bólintottam. Hazavitt, én pedig gyorsan letusoltam és elviselhető kinézetet varázsoltam magamnak.

Siettem a cukrászdába, mert késésben voltam. 8 óra után 2 perccel értem oda.

-Na végre! Manöken Kisasszony szándékozott bejönni a munkahelyére! Irány tésztát gyúrni. Elő vagy léptetve. – közölte velem ridegen főnökasszonyom. Nos, eléggé vegyes érzéseket váltott ki belőlem; előléptettek, és ennek örülnöm kell, de! Még mindig csak a tésztagyúrásnál tartok, és abból sem lehet megélni. Szuper, éljen a sors!

Felvettem egy kötényt és nekiálltam. A nap végére úgy bedagadtak a kezeim, hogy fogni alig tudtam.

-Jó voltál csajszi! – veregette meg vállamat az egyik cukrász, ameddig én annyi szünetet tartottam, hogy megtöröljem a homlokom. Még fiatal, csak 21 éves. Colin a neve, és meg kell hagyni, eléggé jól néz ki.

-Köszi. – mosolyogtam rá. Az órára néztem, és kiderült, hogy már lejárt a műszak, csak beleéltem magam… Valószínűleg csak ő és én voltunk ott. Gyengéden arrébbtolt és beleírt valamit a tésztába: Eljönnél velem randizni?

Felnevettem és én inkább szóban közöltem vele a helyzetet.

-Ha pár nappal előbb kérdezed meg, igent mondtam volna, de az a helyzet hogy újra alakulóban van valami a kamaszkori pasimmal éés… - nevettem ismét, csak most már kínosan..

-Oh… Értem… Akkor…

-Öhm, azt hiszem megyek, mert már végeztünk… Szia… - kaptam fel a cuccom és menekültem a kínos helyzetből. Felhívtam Harry-t

-Halihó! – köszöntem neki.

-Na mizu? – tért egyből a tárgyra.

-Szívesebben mesélnék élőben. – röhögtem.

-Annyi a mesélni való? – tette fel költői kérdését. – Akkor egy óra múlva ott leszek érted. Mit szeretnél csinálni?

-Hát, nemtudom… Mozi?

-Jó, akkor mozizunk. Majd megyek. Csók.

-Csók.

Otthon kerestem valami viselhető göncöt, ami megfelel mozizásra. Nehezen döntöttem, de végül egy fekete csipkés pólóra és sötét farmernacira esett a választásom, bőrszínű cipővel.

Ui.: Remélem értékelitek hogy csak úgy hozok ruhás szerkót, hogy tényleg az a lány van rajta, akit én beleképzeltem Amelia szerepébe :) Talán így könnyebb nektek is elképzelni. 

Csak úgy.

Hello :)
ha erre tévedsz, akkor olvasd el:
mint észrevehettétek, csak a barátnőim olvasnak. nekem ezzel abszolút semmi bajom nincs, eddig is csak ők olvasták amit írok. nos. engem nem érdekelnek túlságosan a komik, azzal nem igazán lehet sürgetni, én majd írok ha akarok és van ihletem. úgy tűnhet hogy el vagyok szállva, hogy én milyen jól írok, pedig nem. szerintem akkor sem írok jól. szóljatok ha valami túl sablonos lenne. (már ha valami lehet nem sablonos egy lávsztoriban (tudom hogy nem így kell írni :'D)
csak ennyit akartam. jó olvasást puszi :*

1.fejezet/7. rész

7. rész

Felvettem egy fekete pólót, farmernacit, és a csípős időre tekintettel egy bőrdzsekit is. Hajamat enyhén

behullámosítottam és indultam a megadott címre. Fogtam egy taxit, aki elfurikázott Harryhez. Odaérve 2 dolgon is elcsodálkoztam. Első: Milyen gyönyörű és hatalmas ez a ház. Második: Mért van ennyi kocsi a gyönyörű és hatalmas ház előtt?

Odasétáltam az ajtóhoz és megnyomtam a csengőt. [szerk. megj.: nincs valami szinonima az ajtó szóra? :’D ] Harry nyitotta ki.

-Szia! – adott két puszit, amin meglepődtem, de ez van. Beljebb mentünk és csomóan ott ültek. Sorolnám: Zayn, Perrie, Liam, Danielle, Louis, Elenor, Niall és mostmár Harry és én. Be lettem mutatva, bár nem hiszem, hogy bírnak. Engem senki sem bír, hisz csalódás vagyok. Na, szóval üvegeztünk. Voltak elég érdekes feladatok, de nem részletezném. Végül Zayn rám pörgetett.

-Na, szóval Lia… - esett gondolkodóba. – 7 perc a szobában Harryvel – vigyorgott perverzen. Bongyor hercegem felkapott és bevitt a szobájába, majd letett az ágyra.

-Mit szeretnél csinálni? – kérdeztem kissé idegesen.

-Szerinted? – nézett rám olyan „ezt nem mondod!” fejjel. Fölém hajolt és megcsókolt. Abban a pillanatban, ahogy ajkain összeértek újra fellobbant a belsőm. Úgy éreztem újra élek. Lassú, szenvedélyes csókunk egyre erősödött és durvábbá vált, amivel az érzelmek csak fokozódtak. Az idő mintha megállt volna, azt akartam, hogy örökké tartson. De valaki ránk nyitotta az ajtót és azzal el is múlt a varázs.

-Majd később folytatjátok, de most gyertek játszani! – vigyorgott Nialler. Én Harry-re néztem, akinek ugyanilyen volt az arca. Egy szemforgatás kíséretében visszamentünk.

11- ig játszottunk, de már sokan bealudtak.

-Feljössz a szobámba? – suttogta nekem Harold.

-Menjünk. – pattantam fel. Elég kellemetlen volt, mert mikor beértünk csak ültünk az ágyon, szótlanul.

-Álmos vagyok… -törtem meg végül a csendet.

-Itt alszol? –nézett rám bociszemekkel.

-Hát… jó.-sóhajtottam egyet. –Akkor letusolhatok?

-Persze!

Megmutatta a fürdőt, le is tusoltam, de nem tudtam mit vegyek fel aludni, így kimentem törcsiben.

-És mit vegyek fel aludni?

-Nem kell ide ruha! – vigyorodott el kajánul.

-Ennyi kell hogy megüsselek!-mutattam ujjammal az aprócska távolságot.

-Jó, jó… - túrt nekem egy pólót, ami bő volt, de mivel magas vagyok ki volt az egész combom. Bebújtam az ágyba és kifelé fordultam.

-Jó éjt. – motyogtam.

-Te most komolyan aludni akarsz? – fordított maga felé.

-Mert mit csináljak?

-Van ötletem… - közelített ajkaim felé. 

1.fejezet/6. rész

6. rész

Egy gyönyörű napsütötte mezőn találtam magam. Körbenéztem és mindenhol madarak csicseregtek, nyuszik és őzikék ugráltak. A közepe felé megláttam egy lányt, fehér ruhában ücsörögni. Szőke hajába néha belekapott a szél, de ő nem mozdult. Olyan volt mint… Nem, az nem lehet! Közelebb sétáltam, és félve, de megnéztem az arcát.

-Maya?! Hogy kerülsz ide? Egyáltalán hol vagyunk? – rémültem meg.

-Ne félj Lia. Itt biztonságban vagy. Csak mondani szeretnék valamit. Ülj le kérlek. – arca nyugodtságot sugárzott, szóval engedelmeskedtem neki. – Figyelj, rám kérlek, csak egyszer mondom el. Ne foglalkozz annyit a múlttal, mert az már megtörtént. Élj a jelenben és bocsáss meg Harrynek. Fiatal vagy, előtted az egész élet. Tudom, hogy nehéz, de próbáld meg! Ha nekem csak ennyit kéne tennem, hogy jóvátegyem minden hibámat… - sóhajtott. –Én hülye voltam, de te ne rontsd el az életedet! Kérlek! Légy észnél! – az utolsó mondatra kezdett elmosódni az alakja, a fák és állatok elfutottak mellettem, fehérség lett körülöttem. A nevemet hallottam, egyre hangosabban „Amelia! Amelia!”

Kinyílt a szemem és a fodrásszal találtam szembe magam.

-Uhh, mi történt? – kérdeztem.

-Elaludtál. – mosolygott kedvesen. – Menj haza, pihend ki magad!

Eleget tettem kérésének, bár nem volt ellenemre mert tényleg fáradt vagyok. Otthon az éjjeliszekrényem kisfiókjából elővettem a régi fotóalbumomat. Kikerestem a kedvenc képemet Maya-val, az én kis Muffinommal. Mindig Muffinnak neveztem. Volt egy üres képkeretem szintén az éjjeliszekrényen, amibe nem tudtam melyik képemet rakjam. Fehér fa kerete volt, és volt rajta egy angyalka. Mikor beleraktam a képet jó alaposan megnéztem, majd letettem a helyére.

-Tökéletes… - suttogtam erőtlenül.  

Elterültem az ágyon és aludtam. Reméltem, hogy barátnőm ismét visszatér, de csalódtam. Furcsát álmodtam, ismét. Lejátszódott benne a Harry-vel töltött idő. Minden. Még a tegnap este is… Azzal a különbséggel, hogy most külső szemlélő voltam. Ordítani tudtam volna az elején. A ma reggel után, gondoltam vége, mivel most értünk a jelenbe. De tévedtem. Egy idős nőt és férfit láttam összebújva a teraszon ücsörögni, míg az unokáik a kertben játszanak. Csodaszép gyerekek voltak. Egy fiú, aki körülbelül 10, egy kisebb lány aki úgy 6 és egy még kisebb fiú aki alig volt 3 éves. A nagyszüleik pedig csak nézték őket. Az arcukat nem láttam, mivel én a nyitott ajtón láttam ki. Valószínűleg a nappaliban lehettem. Különös…

A telefonom csörgése ébresztett. A kijelzőn Harry neve villogott.

-Igen? – szóltam bele fáradt hangon.

-Szia! Van kedved átjönni ma este?

-Átmehetek. Mennyi az idő?

-6 óra múlt pár perccel.

-Jó, 7 óra felé ott leszek. De hol is pontosan? – értetlenkedtem. Lediktálta a pontos címet majd elbúcsúztunk.

1.fejezet/5. rész

5. rész

Odafutottam az ajtóhoz –már amennyire ebben a ruhában lehetséges- és kinyitottam. Ott állt öltönyben, és rohadt jól nézett ki. De nem szabad megint túl közel kerülnöm, ki kell vernem a fejemből…

-Szia! – köszöntem. Ő végigmért és elismerően bólogatott.

-Csinos vagy. – összegezte végül két szóval.

-Köszi. Amúgy hova is megyünk? –zártam be az ajtót.

-Valami gálára. Pontosan nem tudom… - rázta meg fürjeit, amit én lélegzet visszafojtva bámultam. Limóval mentünk.

Csomó hírességgel megismerkedtem, ami alapvetően jó. Páran megismertek plakátokból, újságokból meg ilyenek.

Hajnali egykor mi még mindig iszogattunk és nevetgéltünk. A mi asztalunknál ült ugye Liam, Zayn, Niall, Louis és Harry, szóval a One Direction, meg még Cher Lloyd és Rita Ora. Elvoltunk, de Harry egyre jobban idegesített a nyomulásával. A pia iszonyatosan oldotta a hangulatot, mert az este elején úgy tűnt a Harry-n és Liam-en kívül az 1D tagok nem kedvelnek, de mostanra már egész összeismerkedtünk.

-Tudod mit tennék most veled? – búgta a fülembe Hazza.

-Nem, de nem is vagyok kíváncsi rá. Könyörgöm, moderáld magad! – suttogtam vissza. Ez sikerült is. 3-kor már tényleg be voltunk csípve, így hazamentünk. A limó kirakott engem és Harry-t nálam. Sok szenvedés árán kinyitottam az ajtót és be is tudtam zárni [szerk. megj.: asszem ajtó mániás lettem xD].

Reggel úgy keltem hogy drága Harold lába a képemben volt. Arrébbtoltam és kimásztam az ágyból. Bevettem egy fájdalomcsillapított, mivel másnapos voltam és ittam egy kávét. Ücsörögtem a konyhában, mikor Bongyi is megjelent.

-Úgy nézel ki mint a mosott sza… zsepi! – javítottam ki magam, nem akartam megbántani.

-Neked is jó reggelt. – morgott, ami iszonyat aranyos volt. Kivett egy ásványvizet a hűtőből és a konyhapultnak támaszkodott.

-És, mit történt az éjszaka? – kérdezte.

-A képembe nyomtad a lábad. – nevettem. – Amúgy, ha arra gondolsz semmi olyan. De elég nyomulós voltál…

-Készülődnöm kell, 11-kor fotózásom lesz… - néztem az órára, ami 10 órát mutatott. Elég érdekesen nézhetek ki -ha szép szóval akarjuk kifejezni- 6 óra alvás után…

Úgy is tettem. Harry azt mondta majd délután benéz és lelépett. Én is indultam a stúdióba.

-Kedvesem! Még egyszer ne lődd ki ennyire magad! – üdvözölt Armando.

-Ilyen rosszul nézek ki? –tapogattam meg az arcom.

-Nem, csak tudod hogy a média mindent felkap.

-De hát nem is vagyok híres… - néztem furán.

-De még lehetsz! – zárta le a beszélgetést, mire megforgattam a szemem. Mondtam már neki is ezerszer, hogy nekem ez nem kell. Én nyugodt életet akarok. Nem felfordulást, káoszt és hírnevet. Azt akarom, hogy legyem magánéletem az istenért is!

Imádom az új képeket. Komolyan, ezek tényleg jók lettek.

1.fejezet/4. rész

4. rész

Csak reggel ébredtem fel, a kiabálásom után nem emlékszem semmire. Felültem, beletúrtam a hajamba. A szoba ajtóban megláttam Harry-t egy tálcával a kezében.

-Ne nézz rám! Még úgysem láttál reggel… - utaltam ismét a múltra. Lehet inkább a jelenben kéne élnem, és elfelejteni ami megtörtént.

-Nincs veled semmi baj. – közelebb jött és lerakta elém a tálcát. – Megtaláltam a konyhát és gondoltam összedobok valamit.

-Köszi. – mértem végig a tálcán. Egész jól nézett ki, azt meg kell hagyni.

-Na, de nekem most mennem kell. Egyél, aztán majd beszélünk. – a „majd beszélünk” résznél megakadt a torkomon a tojás, de sikerült nem megfulladnom. –Szia. – gondolkodott, hogy megöleljen, megpusziljon vagy valami, de nem tette. Nem is bántam, nem akarom hogy újra feléledjenek bennem a régi érzések.

Mivel hívtak hogy ma nem kell mennem a cukrászdába és fotózásra se, így gondoltam hazamegyek meglátogatni anyuékat és kimegyek a temetőbe. Felöltöztem, elbuszoztam a vonatállomásra, szerencsémre pont ment vonat amit kényelmesen elértem. Megnéztem volna reggel a neten a menetrendet, de éppenséggel nincs laptopom. Idióta vagyok hogy földhöz vágtam.

Az út kellemesen telt, bár nem volt hosszú. Tényleg csak egy jó fél óra volt. Nem volt kedvem buszozni, így fogtam egy taxit ami elvitt haza. Otthon kicsit nosztalgiáztam anyával és apával, meg úgy mindenről beszélgettünk. Jó a kapcsolatom a szüleimmel, szeretem őket meg minden. Mondjuk állandóan pénzt akarnak adni és azt utálom. Meg kell érteniük, hogy önálló akarok lenni, tőlük független. Pénzügyileg csak persze.

Mikor már majdnem menni akartam ütésszerűen eszembe jutott még valaki.

-Jeremy itthon van?

-Igen, fenn a szobájában. – irányított el anya. Rohantam is felfelé a lépcsőn, majd kopogás után beléptem az öcsém szobájába.

-Szia öcsi! – üdvözöltem mosolyogva.

-Csá… - flegmázott, mire összeráncoltam a homlokon és leültem mellé az ágyára.

-Mi a bajod?

-Mit tudom én. Kamaszodom. – rántott vállat.

-Szóval a lányok. – vettem le a lapot.

-Te egy gondolatolvasó vagy! – vigyorodott el.

-Nem, csak én is voltam tini. Mondjuk nekem ennyi idősen még nem voltak fiúügyeim..

-Most vannak?

-Nem… Nem igazán. Illetve.. – haboztam. Nem hiszem hogy pont a 14 éves öcsikémmel kéne megosztanom hogy újra találkoztam Harryvel.

-Értem én. Na, de tudsz segíteni?

-Persze! Lökjed. – ültem vele szembe.

-Szóval, van egy lány. A neve Daisy. Évfolyamtársam és tetszik. Szeretném elhívni valahova, de minden fiú rajta lóg, mert gyönyörű és a legjobb barátnőm Coreen szerint csak kihasználna.- hajtotta le a fejét.

-Nos, szerintem egy próbát megér Daisy is, de te teljesen vak vagy.

-Miért?

-Szerintem Coreen szerelmes beléd. – böktem oldalba Jeremy-t.

-Azt mondod?

-Azt! – kacsintottam. Még beszélgettünk kicsit, aztán mikor elindultam vissza Londonba megcsörrent a telóm. Ismeretlen. Ki lehet az?

-Haló? – szóltam bele.

-Szia! – halottam meg Harold mély hangját. Feldobottnak hangzott. – Mit csinálsz este?

-Nem tudom, most még Enfielben vagyok, fél óra múlva indul a vonatom. – mondtam ahogy az inkább késő tavaszi tájat fürkésztem. Mindenhol bimbóztak a virágok, különféle gyümölcsfák, talán valami rózsaféle borította be a csendes utcácskát, amin keresztül könnyen el lehetett jutni az állomásra. Pár kisgyerek biciklizett csak, mert mivel zsákutca szóval csak gyalog lehet kijutni.

-Oké, akkor mostmár van programod. Valami vacsorára kell mennünk és úgy döntöttem te leszel a kísérőm! – közölte velem a tényeket.

-De ha nekem nincs kedvem? – nyafogtam.

-Nem kedv kérdése. Jól fogod érezni magad!

-De… Nincs mit felvennem! – próbáltam szabadkozni.

-Arról gondoskodtam. Este 7-re ott vagyok érted. Szia! – búcsúzott el. Na remek, csak ez kellett...

A vonaton visszafelé is kényelmesen utaztam, 6-ra értem haza. Letusoltam, fekötöttem a hajamat, sminkeltem ilyenek.. Harry tényleg gondoskodott a ruháról, mert egy gyönyörű fehér csipkés talpig érő 32-es ruha várt rám az ajtóban, díszdobozban. Hihetetlen hogy még a méretem is tudja!

7-re elkészültem, és 5 perc késés után csengettek.

1.fejezet/3. rész

3. rész

Fotózás végén rohantam haza, mert teljesen hulla voltam. Kutakodtam a táskámban a lakáskulcs után és mikor felnéztem egyből beleütköztem valamibe. Vagy inkább valakibe.

-Harold?! Mit keresel itt? – kerekedtek ki szemeim.

-Hozzád jöttem. – mosolyogott.

-És honnan tudod a címem?

-Vannak embereim…

Na ez ijesztő volt. Mindegy. Bementem és ledobáltam a cuccaimat. Levágtam magam a kanapéra, bekapcsoltam a laptopom és netezni kezdtem. Nem nagyon izgatott Harry mit csinál, de tudni akartam hogy bezárta-e a lakásajtót. Így nehezen, de sikeresen kiértem az előszobába. Ott állt és nézegette a képeimet. Odaálltam mellé és végigfürkésztem örökre megörökített emlékeimet.

-Miért tartottad meg? – mutatott az egyik közös képünkre.

-Mert fontos voltál. – rántottam vállat. Most minek hazudjak?

-És a pasid nem haragszik miatta?

-Nincs pasim. – közöltem vele.

-Izéé… Nem maradhatok éjszakára?

-Nem fogunk lefeküdni. Kétszer nem esek ugyanabba a hibába. – ráztam a fejem. – De ha a kanapé megfelel…

- A kanapé tökéletes. – eresztett el egy csalódott mosolyt. Kerestem neki takarót meg párnát, gyorsan letusoltam és mentem aludni. Legalábbis próbálkoztam vele. Éjfél felé raktam be zenét a laptopomon, és maximum hangerőre raktam és fülessel hallgattam. Rettenetesen megijedtem, mikor egyszer csak besüppedt az ágyam széle. Felpattantam és Harry-vel találtam szembe magam. Egy szál alsóban. Akaratlanul is beleharaptam a számba.

-Lehalkítanád? Nem tudok aludni… - dörzsölgette álmosan szemeit.

-De hát a füles… - na igen… Nem sikerült tökéletesen csatlakoztatni, szóval elég hangos lehetett..

-De amúgy jó zene. – vigyorgott. Hát még jó, hisz van a válogatásomban pár One Direction szám is.

-Oké, lehalkítottam, mehetsz aludni! – utasítottam,  mert féltem hogy ebből rossz dolog fog kisülni.

-Nem maradhatok?

-Nem!

-Félsz tőlem?

-Kicsit…

-Pedig annak idején nem úgy tűnt…

Emlékek törtek elő.. Megint…

„3 éve volt. Londonban voltam az unokatesóméknál, mint minden második hétvégén. Az unokanővérem Camille pontosan tudta, hogy van itt valaki, akiért bármit megtennék, akit teljes szívemből szeretek és akit csak akkor láthatok ha idejövök. Egyik este Cami ránk hagyta a házat. Csak rám és rá. Egész éjszakára. Gondolom tudjátok mi történt…”
Életemben először. Odaadtam magam annak, akit tényleg a legeslegjobban szerettem. Azután az éjszaka után nem láttam. Egész máig. Nem akarok még egyszer hibázni. Rettenetesen nehéz volt felállnom, de akkor még Maya is tudott segíteni és Camille is csak 20 éves volt szóval megértett. Akkor. Azóta már felnőttem és így 19 évesen életem legnagyobb hibájai közé sorolom.

-Hanyagoljuk a témát… - tértem észhez elmélkedésemből.

-Haragszol? – rohamozott ismét.

-Nem erről van szó az istenért is! – vágtam földnek a laptomon, ami az ütés következtében darabokra esett. Pár könnycsepp is utat talált magának arcomon. Közelebb jött és megölelt. Nehezen, de visszaöleltem. – Tudod mennyire szerettelek? Tudod milyen sokat jelentettél nekem? Tudod mennyire fájt mikor otthagytál az után? – bömböltem a vállán.

-Ne haragudj… - szólt megszeppenve.

-Ezzel nem oldasz meg semmit. Megtörtént, nincs mit tenni. – dőltem vissza a párnámra. 

1.fejezet/2. rész

ezt a részt küldöm Petrának, amiért ma... szóval.. ő tudja :DD <33

2. rész

-Ohh, Amelia! Nem gondoltam, hogy újra látlak. Mármint itt… - nézett körbe.

-Én se gondoltam. Mi a bajod a munkahelyemmel? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.

-Nem, semmi… Aranyos…

-Aha…

Az asztalon lévő újságra pillantott, amit úgy dobtam le véletlenül hogy „én” legyek felül. Felkapta és jó alaposan megnézte.

-Jéé, ez te vagy!

-Nem mondod? – mosolyodtam el, de amilyen gyorsan csak lehetett ismét bevágtam a fapofát.

-De mit keres egy cukrászdában egy modell?

-Mert cukrász akarok lenni! – húztam ki magam, mire felnevetett. Nem értem, ez ennyire vicces? Bárkinek ezt mondom beleröhög a pofámba..

-Meghívhatlak valamire?

-Nem lehet, túl nagy a forgalom…-szabadkoztam. Ohh, én hülye! Egy árva lélek sincs vagy fél órája… Belenéztem kérdően rám pillató zöld szemeibe. Azokat a szemeket soha nem fogom tudni elfelejteni.

-Jó, legyen… - adtam be a derekam. Válaszottunk valamit és leültünk egy asztalhoz.

-És… mi újság veled mostanság? – törte meg a csendet.

-Mármint az elmúlt 3 évben?

-Igen…

Elmeséltem neki mindent. Töviről hegyire.  Türelmesen várt, néha bólogatott, helyeselt, de nem szólt bele. Tudta hogy imádok beszélni, csak nem tudok.

-Uhh, kemény az életed! – szólalt meg a végén.

-A tied viszont egy álom. Neked minden olyan egyszerű Mr. „Mindentinilányodavanértemaztcsinálokamitakarok” Stlyes… - sóhajtottam.

-Hé! Azért nem egyszerű. A paparazzók olyanok mint az árnyékaink…

-Ha nekem ez lenne a legnagyobb problémám egész életembe, boldog lennék.. – eresztettem el egy vigyort. Erre neki is megjelentek a gödröcskéi. Az órára pillantottam. Basszus, már fél órája lejárt a műszakom és fél óra múlva a stúdióban kell lennem!

-Jujj! – pattantam fel.

-Mi az? – nézett rám ijedten Harry.

-Van fél órán, hogy haza érjek, átöltözzek és odaérjek a stúdióba.. – rohantam a táskámért és indultam kifelé az ajtón. Megragadta csuklómat és visszarántott.

-Majd még látlak. – kacsintott, majd elengedett. Már megijedtem hogy felajánlja hogy hazavisz… Csak az kéne.. Rohantam, átpakoltam egy másik táskába, vettem fel egy másik ruhát, és gyors léptekkel igyekeztem a stúdióba. A kapu előtt megnéztem az időt. Hmm, 10 perc késés. Nem is rossz.

-Drágám, végre itt vagy! Irány a sminkbe aztán meg öltözködni! Gyerünk, szaporán! – irányított Armando a fotós. Marha jófej, és mindig jó tanácsokat ad. Ő fedezett fel.

Gyors smink, aztán meg magamra kapkodtam a nekem kiválasztott fehérneműket. Nem is lettek rossz képek.

1.fejezet/1. rész

1.rész

Ismét reggel… Csukott szemmel, tapogatózva nyomtam le a vekkerem, ami idegesítő csipogással ébresztett rá, hogy megint mehetek dolgozni. Félre értés ne essék, szeretem a munkám meg minden, de hogy is mondjam szépen… Nem vagyok köz kedvenc. Mindig is én voltam a szürke kisegér, akit mindig mindenki lenéz. Többször bántottak a suliban, utáltam Enfield-et… Bár itt is csak haragosaim vannak. Egy igaz barátnőm volt egész életemben. Maya. De sajnos rossz útra keveredett és… és már nincs közöttünk. Emlékszem…

„-Maya, kérlek! Ne csinálj megint butaságot! Ez jó neked? Nézd meg szegény szüleidet! Meg.. –kiabáltam barátnőm után.

-Meg te is szenvedsz, ugye? És ez a fő gond. Mindig is önző voltál! Had csináljam azt, amit akarok! Az én életem! – ült fel amögé a bunkó Aaron mellé a motorjára. Szemeim könnyekkel teltek meg. Mindig amikor egy ilyen vitatkozás után elment a drága pasijával azon a rohadt motoron, imádkoztam hogy élve lássam legközelebb. De sajnos imáim a sokadik alkalomra már nem hallgatottak meg…

Remegve léptem a koporsóhoz. Azt sem tudom hogy nézett ki, csak azt hogy az a kép volt elé rakva, amit még tavaly nyáron készítettem róla, még mielőtt jött a kokain és barátai. Teljesen kizártam a külvilágot, leszartam az összes embert, mert a legjobb barátnőm, a lelki társam, aki mindig összekapart – bár utóbbi időben már inkább én szedtem össze őt- ott feküdt, jéghidegen, fehér arccal. Gondoltam én, nem is akartam tudni… Igaz, elképzeltem, de maradjon meg úgy az emlékezetemben, mint egy gyönyörű lány.”

Letusoltam, felvettem egy farmert meg a munkáspólóm, befújtam magam a kedvenc parfümömmel, besütöttem a hajam és épp hogy csak egy leheletnyi sminket tettem arcomra. Azért valljuk be, igénytelen nem vagyok. Elégedett vagyok a külsőmmel, de a belsőm… Teljesen kopár és üres.

Munkába menet a buszon átgondoltam a mai napomat; most nyolctól kettőig a cukrászdában leszek, háromtól ötig pedig megint egy fotózásra kell mennem… Gondolom mindenki örülne ha modellkedhetne, de én utálom.. Csak azért vállaltam el, mert csak így jövök ki pénzből…

Busz megint tele volt, de szerencsére be tudtam állni az ajtóba, így könnyen leszálltam. Beléptem munkahelyemre, de egyből el is szomorodtam, mert megint nincs senki.. Pedig nem is olyan rosszak a süteményeink, de nincs forgalom sajnos. Így kevesebb a pénz, ha kevesebb a pénz valahonnan pótolnom kell és honnan máshonnan, mint az előbb említett „álommunkám”-ból. Nagy sóhajtás kíséretében dobtam be a táskámat a pult alá, gyorsan beköszöntem a cukrászoknak és beálltam a kasszába. Úgy utálom hogy csak eladó lehetek. Azt mondják nincs elég munkatapasztalatom. Hát így nem is lesz!

Délután 1 óra van. Ücsörög és olvasok valami szennylapot. Hihetetlen milyen abszurd dolgokat tudnak leírni ezek az újságok! Csak azért vettem meg, mert benne van egy képem… Victoria’s Secret-es. Hallottam az ajtó nyitódását, odaléptem a pulthoz, de szemem nem vettem le az újságról. Kezemben tartva olvastam el az utolsó bekezdést egy hosszabb cikkből, ami közvetlenül az én fotóm mellett van.

-Jónapot… - nyögtem ki, majd ledobtam a pénztárgép mellé az újságot, és felnéztem. Megállt bennem a vér… 

Bevezető

Bevezető.

Az ember életében sok minden történhet. A legnagyobb boldogság közben beüthetnek problémák, a legnagyobb szerelmek is elmúlhatnak egyszer, egyszóval az élet mindig közbe szól. A nagy dolgoknál is, amiket egyszer élhetünk át egy életben. Ez történt velem is.

Amelia Rosswood vagyok, 19 éves és Enfield-ben születtem.

                              

Persze érettségi után én is Londonba mentem, mint ahogy szinte minden korombeli szándékában áll. Hogy utolérjük álmainkat, amiket már régóta kergetünk. Énekes, divattervező, színész, ügyvéd vagy netán csak szimplán szupersztár. Kiszakadni a megszokott közegből és valami újat kipróbálni. Én viszont eléggé silány álmokkal kerültem ide. Konkrétan cukrász szeretnék lenni. Nem vágyok túl nagy hírnévre, nekem csak egy kicsi cukrászda kell törzsvendégekkel, akik elismerésben részesítenek. Ugye milyen egyszerű? De sajnos mégsem… mert az élet nem ilyen egyszerű. A múltadat nem tudod megváltoztatni, ahogy a jövődet sem. És a jelened egyik pillanatban még jövő, egy kicsit nem figyelsz és hopp. Máris múlt.

                               Remélem tetszik :) Ha erre tévednél akkor hagyj valami nyomot. Én rohadtul nem értek a blogspothoz, szóval ha valaki tudna segíteni nekem megköszönném >.< :)